A Költő Hazatér

Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949. május 4. - Budapest, 2007. január 3.) költő nevét a vasvári művelődési központ 2009 óta viseli. Az „A Költő Hazatér” elnevezésű vers- és prózamondó találkozót 2008-tól rendezzük évente.

2007. január 16-án a Kossuth-díjas költő végleg hazatért szülőföldjére: a Vasi Hegyhát szülöttét Nagytilajban temették el. Intézményünk szakmai munkájában mindig hangsúlyos volt a lokális közösségek, a helyi cselekvések megerősítése. Szakmai hitvallásunk, hogy az értékek állandó újrafogalmazása csakis erős közösségekben, a helyi hagyományokra és a helyi cselekvésekre épülve történhet meg. Ennek megfelelve kerestük azokat a közösségi tevékenységeket, amelyek segíthetik a költő megismerését és az örökség ápolását. Ezt a célt szolgálja rendezvénysorozatunk is. 2018-ban új programelemként Bérbaltavár és Nagytilaj között fákat ültettünk, melléjük két évvel később „verspadok” kerültek - mindez találkozási pontként utal a költőre.

Képek