A rendezvénysorozatnak több mint harminc éves hagyománya van: az első találkozó 1987-ben volt – már akkor nemzetközi kitekintéssel. 1994 és 2001 között szünetelt, azóta azonban minden évben megrendezésre került. Olyan összművészeti esemény, amely a központi településen (Vasvár) túl a járás 22 falujában jelenik meg rendszeresen, és biztosít színvonalas előadásokat. Színházpótló funkciót tölt be. Közösségeket fejlesztő hatása a kisközségekben is kézzelfogható. A helyi gazdaságot is mozgásba hozza minden évben, valamint erősíti a falvak közötti kooperatív együttműködést, amelynek hatása az élet egyéb területeire is jótékonyan hat. Az immár bő negyedszázadot megért rendezvény előre vetíti azt a fajta összefogást, amelynek eredményeként Vasvár egész nyáron át helye lehet egy szabadtéri színházi sorozatnak, a vidéki célközönségre is alapozva.